Rólunk

Isten hozott a Boldogasszony Iskolanővérek honlapján! Kongregációnk római katolikus, fogadalmas szerzetesnők nemzetközi közössége. Honlapunk alapítónk, Jézusról nevezett Boldog Mária Terézia Gerhardinger után kapta a nevét, akit a jövőbe látó képzelet, a remény és a bátorság jellemzett.

Alapítónknak, Boldog Terézia anyának meggyőződése volt: Isten azt kívánja tőle, hogy teljes lényét arra szánja, hogy országának örömhírét hirdesse az embereknek – főleg a szegényeknek – , mégpedig a nevelés munkájával. Határtalan bizalommal és mindent kockára téve e cél szolgálatába állt.Társakat keresett feladatához, mert meg volt győződve arról, hogy az egység erőt ad. Bízott, bátran cselekedett; ezzel hirdette Isten országát.

Minket is arra hívott meg Isten, hogy szentek legyünk. Bíznunk kell Istenben és egymásban, így mindent bátran vállalhatunk, hogy minél eredményesebben hirdessük Isten országát. A világnak szüksége van az Örömhírből származó reményre, és ránk is, mint Isten üdvösségének közvetítőire.

Istenbe vetett bizalommal és bátor tettekkel meg lehet változtatni a világot, és az meg is fog változni.

Mary Margaret Johanning (általános főnöknő 1977-1987), Bizalom és bátorság, 1985