2017. október 4.
Ma, a délelőtti ülést csendes reflexiónak szenteltük, és feldolgoztuk az előző napok anyagait.
A tartományi beszámolók délután kezdődtek. Minden tartomány szétosztotta írásbeli jelentését az elő-káptalani tanácskozáson, júniusban. Ezek elérhetők a gerhardinger intraneten. Az írásbeli jelentések középpontjában az állt, hogy a tartományok milyen módon valósították meg a 23. Általános Káptalan iránymutató dokumentumát és többi határozatát.
A mostani tartományi beszámolók a 2016. áprilisi Nemzetközi Vezetőségi Konferencia szóbeli prezentációit vették alapul. A tartományok eredetét, történelmét és jelenlegi realitását mutatják be, és tartalmazzák minden ország vonatkozásában, ahol csak SSND nővérek szolgálnak, a jelentős társadalmi vagy politikai vonásokat.
Két tartományi jelentés hangzott el délután.
A Central Pacific Tartomány volt az első. 2011 júniusában alapították a St. Louis, Milwaukee, Mankato és Dallas tartományok összevonásával. A tartomány 15 időzónán ível át, és nővérei az USA-ban, Japánban, Guamban, Nepálban és Olaszországban végzik szolgálatukat.
Ezt követően a Szlovén Tartomány adta elő beszámolóját. Történelmük magában foglalja a változó országhatárokat, a két világháború nehézségeit és a kommunista elnyomást. A Szlovén Tartományt 1993-ban alapították, két évvel az után, hogy Szlovénia független ország lett. A viharos múlt következményei ma is érezhetőek.
Holnap öt tartomány mutatja be beszámolóját.