2020. október 12-én négy nővér érkezett a Kongregáció különböző részeiről a dél-szudáni Jubába, hogy új missziós együttműködésbe kezdjen a ferences testvérekkel a dzsubai Szentháromság plébánián és a comboni misszionáriusokkal Old Fangakban. Az alábbiakban megosztanak néhány gondolatot tapasztalataikról; a teljes beszámoló a honlapunkon található.

***

Ruth Karina Ubillús Agurto nővér (ALC)

Nem teljesen véletlen, hogy Dél-Szudánban vagyok. Isten vezetett ide. A dzsubai életet a mindennapi tanulás, alkalmazkodás, szeretet és elfogadás körforgásaként élem meg. Időbe telik, mire megtanulunk egy számunkra idegen kultúrában élni. Amire a leginkább szükség van, az a MEGHALLGATÁS, a hallgatás, hogy megértsük az emberek szokásait, hogy megtaláljuk együtt, hogyan tudunk egymás iránt a legnagyobb szeretettel lenni. Megtapasztaltam, hogy amit én „helyes kezdeményezésnek” nevezek, azok egyszerűen csak az elvetett magok. Ha gyümölcsöt teremnek, akkor az majd Isten időzítése szerint történik, mert Isten ritmusa motivál, nem pedig kényszerít. A küldetés piciny gesztusokban válik érzékelhetővé: egy mosoly, egy kézfogás, egy üdvözlés, egy szeretetteljes gyermeki ölelés.

Ezek az egyszerű emberi találkozások növelik a bizalmat, segítenek érzékennyé válni. Csodálatos, hogy a szeretet és a közelség apró gesztusain keresztül, hogyan lehet az emberek méltóságát helyreállítani. Mindezek után megnyílnak az ajtók az együttműködésre és a közös munkára.

Visszatekintve a Jubában töltött közel két évre, csodálattal és hálával tölt el Isten munkálkodása életünkben. A legfontosabb tényező a LÉT, és hogy ez minden vágyam – hogy Isten valódi, szerető jelenlétévé válhassak, aki maga a mérethetetlen szeretet. Nap mint nap szükséges, hogy életünkben helyet adjunk annak, hogy Isten szeretetét láthatóvá tegyük mások számára is. A szeretet az átformálódás magja.

Dominica Michalke nővér (BY, Németország)

Itt, a mindennapi életünkben és a szolgálatunkban megtapasztalt bizonytalanságot, változásokat és váratlan helyzeteket szeretném kiemelni. Az az ember vagyok, aki szereti előre tudni, hogy mi következik és azt szereti alaposan megtervezni és megszervezni. Most azonban meg kellett tanulnom, hogy ez nem így működik.

Megtapasztaltam azonban, hogy ez itt nem így működik.  Vannak terveid – de azok nem valósulnak meg. Megállapodsz valakivel – de nem veszik olyan komolyan, mint ahogyan azt te elképzelted. Megpróbálsz megszervezni valamit – de minden sokkal tovább tart és számos akadályba ütközik. Szeretnél tenni valamit – de a dolgok nem állnak a rendelkezésedre. Gyakran az infrastruktúra tényleges hiánya is hozzájárul ehhez az ismeretlen helyzet kialakulásához.

Ez a küzdelem arra szólított fel, hogy türelmesebb legyek, hogy engedjem el a gondolkodásmódomat vagy a terveimet, hogy minimálisra csökkentsem az elvárásaimat, és próbáljam megérteni, hogyan is működnek az emberek ebben a kultúrában.

Rose Ngacha nővér (AF, Afrika)

Az elmúlt másfél évben Dél-Szudánban, a missziós ifjúsági mozgalmon keresztül keresztény valláserkölcsi nevelést is kiswahilii nyelvet tanítottam. Emellett egy árvaházban is dolgozom, amely sok örömet, és persze kihívást jelent.

De a Küldetéstek van elhívása mélyebb: „Nemzetköziségünk arra szólít fel, hogy megosztott világunkban az egység tanúbizonyságát adjuk, mindeddig ismeretlen utakat tárjunk fel, hogyan oszthatjuk meg javainkat elsősorban a szegényekkel, megvetettekkel, és új lehetőségeket keressünk szolgálatunkra a világegyházban.” (KV, K/26.) Interkulturális közösségként arra törekszünk, hogy egy lélekkel és egy szívvel működjünk. Mély megértést és tiszteletet tanúsítsunk az eltérő kultúráink és világnézeteink iránt. Bizony, ez nem egy könnyű feladat.

Olykor megvédtük nézeteinket, és eközben olyan következtetésekre jutottunk, amelyek a közösség számára kellemetlenséget okoztak. Ugyanakkor sokat fejlődtünk, és most már kölcsönös eszmecsere folyik közöttünk, és a kulturális normák, szabályok erősítik összetartozásunkat iskolanővérként. A kulcs az imádságban és párbeszédben rejlik.

A multikulturális közösségként való élet során tett erőfeszítéseink is gazdagították szolgálatunkat. Minket, pedig nap mint nap gazdagítanak, azok, akikkel találkozunk. Hálával tölt el, amikor belépek az árvaházba, és hallom a gyermekek üdvözlő kiáltásait, amint a kapuhoz szaladnak, hogy köszöntsenek és átöleljenek. Minden gondom kívül marad, amikor együtt töltöm a napot ezekkel a gyermekekkel. Valódi áldást jelentenek, és azon tűnődőm, hogyan is tud egy édesanya a gyermeke nélkül élni. Arra a hívásra emlékeztetnek, hogy gyermeki egyszerűséggel járuljunk Isten elé, és fogadjuk Teremtőnk ölelését.

M. Teresa Lipka nővér (PO)

Nyitottság …önmagam odaadása/felajánlása…hogy beteljesítsem Isten óhaját

Ez a legfontosabb számomra.

Csend … ima…reflexió…a mindennapi szolgálatban…a kihívások közepette…

Isten az Ő Igéjén keresztül vezérel engem nap mint nap. Ő az én világosságom.  A vigasztalásom….

Isten az Eucharisztiában jő el… az old-fangaki templomba, amely tele van éneklő, táncoló emberekkel. Isten megjelenik a gyermek Teréziában, Teréziában…az iskolai növendékekben és a faluban…az emberekben, akik a reggeli szentmise után köszöntik egymást…

Isten munkálkodik bennem… átformál engem… az élet teljességéhez vezet.

Felajánlom magam a Szentháromság Egy Istennek, Isten népének szolgálatára…

Isten vezérelt engem ide…Dél-Szudánba. Old-Fangakba…

Isten jelen van… Isten vezeti az embereket… Isten megnyitja őket…

Isten átformálja őket… és engem is.

Küldetésben 2022