A nap egy kora reggeli NGO-tájékoztatóval kezdődött a 4-es teremben.
A mindennapi életet érintő problémákkal van dolgunk, ismételte meg a bizottság elnöke, Geraldine Byrne Nason, aki röviden részt vett a tájékoztatón. Emlékeztette a jelenlevőket, hogy a nők jogai emberi jogok, és az emberi jogok adják programunk lényegét. “A nők, akikért dolgozunk, nincsenek itt. Ők azok a nők, például, akik otthon ülnek, beteljesületlen álmokkal, mert a gyermekgondozási juttatás nem elég ahhoz, hogy kövessék az álmaikat.”
A tájékoztató során merült fel az elutasított vízumkérelmek ügye is. Az elutasítások oka változó, és roppant bosszantó. Ez a probléma különösképpen érinti az iskolanővér-küldöttséget, mivel több diákjuk és tanáruk Nigériából, akik a tervek szerint a küldöttség tagjai lettek volna, nem kaptak vízumot, ezért nem tudtak eljönni.
Iskolanővér-küldöttségünk tagjai részt vettek a Lányok Bizottságán 10:30-kor. Ezt külső helyszínen tartották, az Üdvhadsereg nagytermében. “A Lányok Bizottsága nyilvános fórum lányoknak és támogatóiknak, hogy a CSW folyamán megvitathassák, milyen előrelépések történtek a lányok érdekében és szükségleteik orvoslására, hogy felülvizsgálják a következtetések vázlatát és változtatásokat vagy más megfogalmazást javasoljanak azokban a részeiben, ami a lányokra vonatkozik, és hogy stratégiákat dolgozzanak ki az érdekképviseletükre a CSW során és azon túl is.” (http://girlsrights.org/) A Boldogasszony Iskolanővérek is tagjai a Lányok Munkacsoportjának.
Délután nyilvános fórumot tartottak az ENSZ-főtitkár, Antonio Guterres részvételével, aki beszédet tartott, majd válaszolt a kérdésekre. Küldöttségünkből hárman tudtak jegyet szerezni az eseményre (a terem befogadóképessége 400 fő); a többiek az élő videóadást követték. “Az igazság az,” mondta Guterres, “hogy amikor nők ülnek a tárgyalóasztalnál, megnő az esély a fenntartható békére. …. A lényeg egyszerű: ha kizárjuk a nőket, mindnyájan megfizetjük az árát. Ha bevonjuk a nőket, a világ nyerni fog. Mindnyájan nyerni fogunk.” (Olvasd el a teljes beszédet…)
A kísérő programok közott szerepelt: Az egyedülálló szülők támogatása, mint a nők megerősítésének eszköze; Szexizmus, zaklatás és erőszak a női parlamenti képviselőkkel sze,mben; Hogyan tudja támogatni a digitális technológia a nemek egyenlőségét? és sok más. Több is megtekinthető az ENSZ élő videócsatornáján a “Recent Video on Demand” fül alatt
A nem kormányzati intézmények által szervezett párhuzamos programok száma is nagy volt: A fiatal nők szerepe a társadalmi védőhálóban: japán tapasztalatok (YWCA, Japán); Az erőszakos radikalizmus hatása a nők társadalmi védettségére és az általuk elérhető közszolgáltatásokra (Muszlim Nők Nemzetközi Uniója); A minőségi oktatáshoz jutás jobb lehetőségeket biztosít a fiatal lányoknak (Voices of African Mothers, Inc.), és sok más.
További információk:

Ismerd meg az iskolanővér-delegáció tanár tagjait!
Andrea nővér Magyarországról és Mirian nővér Brazíliából

Andrea nővér (balra) kérdezte Mirian nővért (jobbra).
Mirian Brazíliából érkezett, és hisz benne, hogy:
„Az ENSZ-nek fontos küldetése van, és nagyon jól működik. Mind tisztában vagyunk vele, hogy a szegénység és sebezhetőség egyre súlyosbodó problémái világunknak, és több millió ember van, akinek a kiáltását nem hallják meg. Mi, iskolanővérek az ENSZ-szel együttműködve ráirányíthatjuk az emberek figyelmét az igazságtalanságokra, a szegények elleni erőszakra, és arra hívhatjuk az embereket, hogy közösen dolgozzunk azokért, akiknek nincs otthonuk, nincsenek meg az alapvető jogaik és az esélyük a jobb életre.”